6. Fejezet

    Reggeli tevékenységeim a kiskutya gondozásával teltek. Fogalmam sincs milyen nevet adjak neki. Vizet hagytam kint neki a konyhán, egy nagyon puha párnát raktam le neki a vize mellé pihenni. Elköszöntem tőle, majd megkértem a szomszédomat, hogy nézzen rá ha van ideje, mire belegyezett. Futva indultam a buszmegálló fele, lábaimat egyre gyorsabban szedtem, a jármű már közeledett, én pedig még messze voltam a megállótól. Nagy szerencsém volt, hogy sokan szálltak fel, mert így nyertem két perc előnyt. 

  Viola ma nem jött a busszal. Se a megállóban, se a tömegközlekedési eszközön nem láttam. Kentin sem jött, senki olyan akit ismernék. Ült az ablak mellett egy lány... aki rettenetesen hasonlított valakire, akit én jól ismerek. Nem voltam benne biztos, hogy Ő lenne az, hisz már jó messze jár Angliától, főleg Canterburytől. A lány rám pillantott zöld szemeivel, majd úgy visszatekintett az ablakra. Éreztem, ahogy zavarba jött. Hisz nem is ismerem... Kerestem magamnak helyet, de végül álltam egy ülésnek támaszkodva, nehogy elessek. 
  Leszállva a buszról, kissé zaklatott lettem. Nem csak a rengeteg embertől a bejárat előtt, hanem attól is, hogy megláttam egy olyan embert aki emlékeztetett a múltamra.
- Treena Freese! Te vagy az? - A nevem hallatára megfordultam, mire megpillantottam azt a lányt, akitől rosszabb lett a kedvem. Az a lány, aki ismer, az a lány, aki kihasznált az általánosban, az a lány, akiben valaha bíztam... Ő itt, Thelma Appley. 

  Kifejezéstelen arccal álltam vele szemtől szembe. Ugyanazzal a vigyorral állt előttem, mint mikor utoljára láttam. Csak gyűlölni tudom őt... Tönkre tett lelkileg, azzal hogy átvágott. Nem is értem miért nem jöttem rá előbb, legalább nem kellett volna egész nyáron átsírnom az éjszakákat... Most már mindegy, a múlt nem változik... de a jövő igen! 

Göndör haját igazítgatta, miközben próbált cukin nézni rám, meg a többi emberre, aki rámeredt.

- Rég láttalak már! Hogy vagy? Biztos szomorú vagy, hogy el kell válnod a mostani osztálytársaidtól. A barátaidtól. Mond csak, hova adod be a jelentkezésedet? - Nagyon... bosszant. Tudja mi fáj a legjobban, és nem változott semmit.

- Mit keresel itt? - vágtam bele egyszerre, amitől meglepődött. Savanyú arcot vágva csavargatta tovább a haját.

- Na de Treena... Akkor mondom. - majd elővett egy cigarettás dobozt, majd rágyújtott. A füstöt az arcomba fújta, de pislogás nélkül és rezzenéstelen arccal tűrtem. - Az utolsó évre átjöttem ide, mert a régi sulimból  el kellett mennem anyám új pasija miatt. Visszaköltöztünk Canterburybe. Újra itthon. Hát nem remek? - Széles mosollyal szívta tovább a dohányt. 

- Remek. - sarkon fordulva indultam volna el, de visszarántott. Mélyen a szemembe nézett, most már kevésbé vidám tekintettel.

- Nem miattad jöttem. Lynnel van egy kis dolgom. De ajánlom, hogy ne avatkozz te bele! Híres vagy arról, hogy mindig ott vagy, ahol nem kéne lenned... - eltaposta a csikket, majd besétált az ajtón, erős csipőringatással. Hosszas gondolkodás után feleszmélten. Mit akar Lynntől? Mióta ismeri? Sosem mesélt róla nekem, amikor még "jóban" voltunk. Ez az utolsó év már nyugodtan eltelni nem fog ebben biztos vagyok. 

  Az osztályban nagy volt zaj. Thelma érkezése felforgatta a rendet. Egy embert nem izgatta annyira ez az egész felhajtás, az pedig nem más, mint Lynn volt. Épp a Kémia házimat írtam, mikor a törött kezes, barna hajú lány mellém telepedett kíváncsiskodva.

- Mit csinálsz, Treena? Nem vagy kíváncsi az új lányra? - vállat vonva írtam tovább a feladatot, rá sem néztem a mellettem ülőre. - Miért nem érdekel? Hisz lehet, hogy jóban lennétek. - Lynn felé fordítottam a fejem, majd határozott mozdulattal álltam fel a helyemről.

- Azt kötve hiszem. - majd még öt percre kimentem a folyosóra, ahol még nem kevesen ácsorogtak kint és beszélgettek. 

Azt hittem Lynn tudja, hogy ismerem Thelmát, de ezek szerint fogalma sincs róla. Talán nem is baj... Nem lehet belőle gond addig sem. Vagyis remélem, mert nem szeretnék semmi őrültségbe belekeveredni. Az hiányozna már csak az életemből, hogy még nagyobb terheket cipeljek a vállamon. A folyosó végén a másik végzős osztályból levő fiúk pacsizásban törtek ki meg ujjongatásban. Valaki állt köztük. 

- Victor...? - motyogtam magam elé elképedve, majd láttam is a bátyám arcát. Mosolyogva társalgott régi haverjaival. Imádott a velem egykorúakkal lógni, ez most sem változott. Volt osztálytársam jött ki vidáman, majd felkiáltva futott oda a bátyámhoz és.. megcsókolta... Várjunk csak.. Komolyan megcsókolta?! Neki dőltem a szekrénynek, majd lehajtott fejjel szedtem össze magam, s sietősen odébb álltam. Közben beleütköztem Amberbe is.

- Te sose figyelsz oda a lábad elé?! - mérgelődött, majd elhaladt, én pedig Li gáncsolásának hála térdre estem. Hajamat hátra simítottam, majd felálltam, s leporoltam nadrágomról a koszt, amit a földről szedtem fel. 

  Képtelen voltam felfogni, hogy jöhetett össze Victor és Thelma. Jól tudta a bátyám, hogy mi történt, de ennek ellenére szépen összejártak. Victor visszaköltözött, ahogy Thelma is. Miért érzem, hogy ez nem a véletlen műve? Ez annyira... de annyira rosszul érintett... Még csak szeptember van, de már ennyi minden történt. Olyan hirtelen jönnek a dolgok, egyszerre omlanak a vállamra, a lelkemig hatolnak, mintha nyilakat lövellnének a szívembe. Most még a fáradtság is rátesz egy lapáttal. Sosem fogom megérteni az emberek gondolkodását, az érzelmeiket. Soha nem tudtam mit kellene tenni, ha valakinek összetörik a szíve, mert szakított a szerelmével, hisz nem volt még pasim. Nem is éreztem a hiányát. Nem volt élményem baráti összejövetelekben, még az osztálykirándulásokon sem vettem részt, hisz nem nagyon tudtam élvezni az egészet. Egyedül nem szerettem volna egész nap köztük lenni. Ha véletlenül lemaradok, eltévedek, senki se vette volna észre és akkor hogy juthattam volna haza? Nem, nem... Inkább élvezem az otthon csendjét, most már a kutyával együtt.

  Csengettek, így bevonultam vissza az osztályterembe. A kémia tanárral együtt, jött be az osztályfőnökünk, aki bemutatta új osztálytársunkat. Thelma bemutatkozott, semmi újat nem tudott nekem mondani. Egyedül a kinézete az ami teljesen megváltozott. Kíváncsi vagyok hol hagyta az idióta társaságát, akivel annyit lóghatott.

-... Á, mielőtt még elmennék! - majd egy tájékoztató jellegű lapot tűzött ki a parafatáblánkra. - Az úszócsapatba szívesen várom a jelentkezőket. Majd nézzétek meg! Nagyon jó móka lehet, szóval tessék minimum négy főnek jelentkeznie. Ha nem akar senki, akkor kijelölök embereket. - Mosolyogva közölte ezt, majd kiviharzott. A másik tanár pedig megkezdte az óráját.

  Úszócsapat? Na ne... A mi osztályunk sosem vállalna be ilyeneket. Örül mindenki, ha nem kell ezeken részt vennünk. Én sem rajongok egyik sporteseményért sem, tulajdonképen addig elmennek, amíg nekem nem kell mennem. Még a végén feltűnne valamelyik nagymenőnek, hogy létezem és akkor csesztethetnének. Na persze! Felejtsék el! 

  Egész álló nap csak ennyit hallottam: Thelma olyan szép neved van!, Thelma kérlek mutasd meg még egyszer hogy kell ezt!, Thelma így, Thelma úgy blahblahblah...

  Akárcsak az általánosban. Most jön az, hogy féltékenynek véltek, pedig egyáltalán nem. Engem idegesített az, hogy folyton ő van mindenhol a középpontban. Lynnél ezerszer rosszabb, és valószínűleg a lány miatt van az egész felhajtás. Lynn is rendesen duzzogott a háttérben, csak sziszegve morgott valamit az orra alatt. Még tesin is a tanár csak őt dicsérte. Castiel egyenesen omladozik tőle, Lysander a hangja miatt csodálja, Nathaniel a kémia órán mutatott nagy zsenialitása miatt van nagyon elvarázsolva tőle, Armin nem igazán foglalkozik vele, hisz a videó játékok királyának nincs ideje a csajozásra. Alexy a fiúk után vonzódik, és Kentin... Kentint nem tudom. Nem nagyon láttam a mai nap folyamán. Sőt, nem is volt bent!

  Hazaérkezésem előtt, elmentem megvenni a kiskutyának a szükséges dolgokat, amik nélkülözhetetlenek. Hisz ha nem jelentkezik érte az igazi gazdája, akkor nálam marad. El kellene mennem dolgozni egy olyan helyre, ahol jól fizetnek, mert a havi lakbér és a kutyatartás necces ügy lesz. 

  A Pethouse bolt rengeteg eszközt kínált, nem is olyan drágán, így sikeresen bevásárolhattam. Tanácsot is kértem az eladótól, aki hihetetlen jó kutyaszakértő. Megfogadva a tanácsait indultam haza, mikor az utca másik oldalán Kentin sétált egymagában. Kapucni a fején, zsebre vágott kezekkel lépkedett. Figyeltem egy ideig, majd elindultam haza, hisz nem tudok a sráccal mit kezdeni. Nem vagyunk jóban, hogy most odarohanjak hozzá, s megkérdezzem mi bántja. 

  Végre lepakolhattam a kis lakásban, szerencsére a kutyus is túlélte egyedül. Nagyon örült, mikor meglátott. Egyszerre megetettem, majd elpakoltam a cuccokat, s én is megebédeltem. Közben tanultam is, mert biológia dolgozat lesz és szeretnék négyest írni nem pedig rosszabbat...

  A tanulást hamar befejeztem, milyen meglepő... Gondolataim Thelman, Kentinen és Lynnen jártak. Valahogy nem volt tiszta a kép, nem találok magyarázatot a dolgokra. Nem is értem miért érdekelne ezek ennyire. SMS-em érkezett a mobilomra. Ki volt írva a szám, de mivel nem volt benne a névjegyzékeim közt, nem tudtam ki az.

"Szia Treena!

Beszélhetnénk most a sulihoz közeli parkban? 

V."

V, mint... Victor?  Sóhajtva határoztam el, hogy elmegyek. A kutyára néztem, aki energikusan ugrált az ajtó előtt, mintha tudná, hogy elmegyek.

- Te is jönni szeretnél? Legyen, Jumpy. - meglepődve mondtam ki ezt a nevet. Az állat ugrálásáról jutott eszembe ez a név. Úgy tűnik mostantól ez lesz a neve. Jumpy.

  A hámot egy hónapos létére úgy élvezte, mintha többször is lett volna rajta ilyen. A sétánk gyors volt, a kíváncsi teremtmény minden fűhöz, fához odaakart menni, de sajnos erre nem volt időnk. Húsz pernyi séta után megérkeztem a parkba, ahova Victor írta a találkozót, amikor megpillantottam egy fának támaszkodva Castielt.

- Örülök, hogy eljöttél. Beszélnünk kell. - keresztbe font karokkal nézett rám komoly tekintettel, amitől felvont szemöldökkel néztem rá.

- Mégis miről kellene beszélnünk? - tettem fel a kérdést, s megmarkoltam a pórázt még erősebben.

- Hidd el, érdekelni fog...