11. Fejezet

   Anya és Apa kedvesen odamentek üdvözölni Thelmát, ki széles mosollyal dicsérte meg a szüleimet, milyen "fiatalosak". Tudom, hogy azok, de ezzel a nyálas dumával engem nem fog meggyőzni. Még álmaiban sem...
Csendesen figyeltem, ahogy Zed felé terelődik a figyelme és kedvesen üdvözölte őt is. A srác halvány vigyorral rázott vele kezet, majd a lány és Victor leültek a nappaliba, immár a létszám hatra növekedett. Már nem tudtam eldönteni sírjak vagy nevessek. Legszívesebben kitenném a szűrét, viszont akkor elkezdődne a csata én köztem és a bátyám közt. Egyébként sem tenném meg.. Az nem én lennék.

- Fél óra múlva kész az ebéd, ugye Treena? - hallottam mögülem Anya hangját, mire megpördültem és biccentettem egyet. Besétáltam a konyhába, s segítettem tovább főzni, mire Thelma sétált be hozzánk.

- Segíthetek én is? - nézett Teresara(anyámra), ki mosolyogva bólintott és úgy döntött inkább magunkra hagy, úgy is olyan "jóban" vagyunk. 

  Egy árva szót sem szóltam hozzá, ő is így tett. Csak pakoltuk a zöldségeket, főztük a levest, készítettük a főételt. Milyen jó is lenne, ha ez örökké így lenne. Mintha egy párhuzamos világban lennénk, aminek hála nem tudunk egymással kommunikálni. Tudom, most gonosznak, és kegyetlennek néztek vagy képzeltek el, de hála neki, miatta lettem most ilyen. Nem tudok semmi pozitívat gondolni, se úgy nézni rá, mintha valami gyerekes dolog történt volna. Bár az lett volna, akkor nem hatna ki az egész életemre... Talán még valami boldog pillanat is történt volna az eddigi életem során. Viszont nem így történt, ezért az elcseszett életem sorozata tovább folytatódik, és most Thelma édesíti meg jelenlétével minden egyes pillanatát.
- Lynnel milyen kapcsolatot ápolsz? - kérdő pillantással tekintettem a lány felé, ki ugyanígy rám nézett. Vállvonással reagáltam, mire a mellettem ácsorgó keze a karomra tévedt erős markolással.
- Ugye nem szövetkezel vele? - Határozott mozdulattal szedtem le magamról a kezét, majd teljes testtel felé fordultam.
- Nem. Nem is érdekel a köztetek lévő csata, nincs kedvem ebbe belekeveredni.. - motyogtam, majd letettem a főzőkanalat és immár elkészült a leves. Thelma nem mondott semmit, csak komor arccal fejeztük be az ebéd készítést, mire lassan dél körül járt az idő.
  Az asztal ülésrend a következő kép keletkezett: Anya és Apa egymással szemben az asztal két végében, Thelma és Victor egymás mellett, Zed és én egymás mellett. A családias légkör, mintha egyenesen a gyerekkorunkba vezetett volna minket vissza, mikor még állandóan együtt volt a család. A nyári napok kellemes emlékei, mikor a nagy halas tavacska mellett egy nagy fűzfa alatt tölthettem az időmet, egy könyv mellett, esetleg egymagamban bámulhattam a zavargó néhol nyugodt tavat. Aranyhalak tömegei úsztak fel a felszínre, majd vissza a mélybe, hol bújócskát játszottak a teknősök miatt, kik előszeretettel kebelezték be őket. Egy kacsa család is díszelegtette magát a kicsi nádas mellett, hol hangosakat hápogva próbáltak megtanulni úszni. Az új dolgok egyre inkább érdekelték a kiskacsákat, akárcsak mi, gyermekeket. A színes kavicsokkal kirakott tavacskához egy apró vízesés csatlakozott, mi éjjel-nappal csobogott csendesen egyfolytában. Szerettem melle sétálgatni és belemártani a kezemet a hűsítő vízbe, s felfrissülve moshattam meg az arcomat. A magány kevésbé volt nyomasztóbb a természetben, legalább a külvilág zajait elnyomta egy kicsit. Télen pedig az apró szobámban töltöttem az időt, kibámulva az ablakon, figyelve a havat, a fagyos üveget, amire ha tudtam, rajzoltam rá mesebeli figurákat. Talán ezek a pillanatok tették széppé a gyerekkoromat, s amint a sötét felhők összegyűltek a fejem felett akár egy villámcsapás, az életem megváltozott a rossz irányba. Anyáék külföldön kaptak munkát, így egyre kevesebbet láthattam őket, egy akkori goth csaj vigyázott rám, ki kavarni kezdett a bátyámmal, majd amíg a szükség úgy akarta, addig jártak. Viszont a munkája végezetével szakítottak. Amikor Victor elkezdett a Sweet Amoris gimibe járni, mellette dolgozott is, így a közös programok esélye is csökkent, lassan az egész napjaimat egyedül töltöttem otthon iskola után. Mintha egyre több kudarc ért volna utol...   Rengeteget gondolok mai napig ezekre, valahogy megnyugtat és felkavar, de jól esik ez is. A jelenlegi helyzet pedig csak idegesíteni tud.

- Min gondolkodsz, Treena? - fordította felém a fejét Zed, mire fejemet csóválva kezdtem el enni. Thelma állandóan rám pillantott, én is rá de azonnal el is kaptuk a tekintetünket egymásról. Unokatestvérem mellett egy biztató védelmet kaptam, örültem Zed érkezésének. Eléggé meglepett, azonban legalább ha mással nem, vele társaloghatok egy kicsit. Mondjuk első a szülők, mert őket is egyaránt ritkán látom, de nem tudok semmit megosztani velük. A percek pedig teltek, a nagy némaságom mintha fel sem tűnt volna senkinek, lehet már megszokták tőlem az évek során. 

~

  A délelőtt hamar lepörgött, Thelma hamar lelépett Victor bátyámmal, nem is csodáltam a helyzetet. Apa elfurikázott a cukrászdába Anyával együtt valami sütiért, megígérték sietnek, de a legközelebbi cukrászda innen fél órára van. Zeddel ketten maradtunk a kis lakásban Jumpy természetesen utazott egyet, mert Anya nagyon megkedvelte a jószágot és Apa is állandóan megsimogatta meg játszott vele. Amikor először meglátták, már 'hanyatt vágódtak' a cukiságától. Nem csodálom...

- Na, - lépett be a szobámba, majd az íróasztal előtti székemre telepedett. - látom rajtad, hogy valami nyomaszt. Tíz éve nem láttalak, de a hangulatod valami nagyon egyedi. - Vigyorodott el, miközben beletúrt fekete hajába. Laza, lenge pólóját lengette, hogy az arcába csapó hideg levegő lehűtse felforrósodott arcát. Az idő huszonhét fok körül járt, ez rátett a meleg lakásban a magasabb hőmérsékletre. Lassan én is érzékeltem már ezt a fülledtséget, aminek köszönhetően az ablakomat kitártam. Zed mondandójára nem válaszoltam semmit, csak leültem az ágyam szélére.

- Haha, ugyanolyan csendes vagy. Te szavak nélkül is képes vagy kommunikálni az emberrel. - pördült meg a széken a srác, majd oldalra döntötte a fejét és még jobban elmosolyodott. Halvány gödröcskék jelentek meg az arcomon, s csak annyit vettem észre, hogy elvigyorodtam. 

- Ne mondj ilyen butaságokat, Zed. - mondtam, majd felhúztam a térdeimet és azokat átkarolva figyeltem a velem egyidős szemben ülőt. 

- Nem hazudok, eskü! - emelte fel a két kezét, majd előre döntötte magát és mélyen a szemembe nézett. Zavartam pislogtam nagyokat, de végül abbahagyta az ijesztő nézését és felsóhajtva üldögélhettem tovább.

- Aztán mesélj, hogyan tovább? Mármint suli terén. 

- Nem tudom... - vontam vállat. Hirtelen Zed rávetődött mellém az ágyra, kidőlve feküdt rajta, miközben azt sem tudtam mit reagáljak erre. Nevetve felült, majd letelepedett mellém. Együtt bámultuk az íróasztalt, míg a srác össze nem szedte magát.

- És.. van valaki, aki bejön? - pillantott rám a szeme sarkából, mire fejemet csóválva válaszoltam a kérdésére. - Nincs? Hát az meg hogy lehetséges? - tátotta el a száját, de csak egy szemforgatással reagáltam a reakciójára.

- Ismersz, nem? Hát akkor? - sütöttem le a szemeimet, majd nadrágom anyagát gyűrögettem a combomon.

- Ezért vagyok meglepődve, Treena. Szép vagy és olyan más.. jó értelemben. Biztos olvadoznak körülötted a pasik. Ha nem is nyíltan, titokban biztos. - bökte meg az oldalamat, mire megrezzenve arrébb csúsztam az ágyon. Meglepődve figyelt, biztos arra számított, hogy visszabökök, esetleg felnevetek, de nem. Számomra minden külsőleges érintés egyenlő a veszéllyel. Félek bárkihez is hozzá érni, nem szeretem, ha ők is megérintenek. Zed felállt, majd kitekintett az ablakon. Arcára a nap sugarai vetődtek, élvezte azt a melegséget, ami most elárasztotta. Egyik kezét lassan az ablakra tapasztotta, közben figyelte az utcát, mit most gyerek hangok töltöttek be. Elmosolyodva fordult felém, kezét nyújtva várt a válaszomra.

- Nem szeretnéd megismételni azokat a pillanatokat, amiket együtt töltöttünk? Vagy ennyire elnyelt a sötétség, hogy a világosság számodra már nem létezik? - Azt hiszem ez a kérdés örökre beleolvadt a lelkem legmélyére, az elmém legkisebb zugába, a szívem egyik üres helyére. Olyan hirtelen jött, akár egy villámcsapás, mintha a szél is feltámadt volna kint. Vajon tényleg ilyen lennék? Elemésztett a sötétség? Az a negatív energia, ami állandóan jelen van? Vagy talán egy halovány fénysugár még mindig ott lebeg előttem, csak nem veszem észre? Hol az a fény áradat, amitől megváltozik a gondolat menetem? Mitől lenne nekem jobb? Feltehetek több száz vagy ezer kérdést, a választ még mindig nekem kell megkeresnem. Bár tudnám... Sajnos nehéz kijutni ebből a labirintusból, nem egyszerű a feladat. 

- É-én.. - nyökögtem, de semmi a mondat nem akart befejeződni. Én sem tudom erre a választ, akkor hogy reagáljak erre? Zed tekintetében valami más csillogott, mintha eddigi kedvessége és aranyossága más embert tükrözött volna. Talán már őt is elnyelte a sötét, s csak most mutatkozik meg előttem? Hisz kiskorában egy cipőben járt velem, lehet a helyzet rosszabbodott, ellenben még jobb is lehet. De melyik?

- Treena, - lépett elém unokatestvérem, majd leguggolt és kezét óvatosan a térdemre helyezte. - Neked sikerülni fog. Én hiszek benned. Te még ki tudsz jutni ebből a helyzetből, ami körülötted folyik. Ha folyamatosan mindenben a rosszat látod, az csak nehézséget fog neked okozni. Bízz a szeretteidben. Tudom, tudom a szüleid más tészta, de itt van Victor, itt vagyok én. Mi segítünk neked. Thelma is egy kedves lány, biztos jóban lesztek. - Ami eddig meghatott, az most eltűnt. Miért kell belevenni Thelmát? Nem ismeri megértem, viszont próbáltam a nyugtató szavaira gondolni, amik talán előre engednek halad úgy, hogy a múltat hátra hajíthassam, csak egy kis időre is... 

- Mert mi van veled..? - tereltem inkább a témát, s magamban megfogadva Zed tanácsát, úgy figyeltem őt, kifejezéstelen, talán kissé aggodalmas arccal. Az ajtón kopogtattak, majd Apa lépett be mosolyogva és egy zacskót zörgetett a kezében. 

- Hoztunk sütit, szóval irány a konyha. Egyébként Treena, - felé fordítottam a fejem. - egy Lynn nevű lány téged keres a háztömb előtt. Thelma is ott volt, eléggé rossz szemmel néztek egymásra, Victor nem tudom hol van. - felpattantam az ágyról, majd Zedre tekintettem.

- Csak pozitívan, menni fog. - mosolyodott el, mire sarkon fordultam és lesiettem a két nőszemélyhez, akik biztosra veszem, már várnak odalent.