12. Fejezet

  Mintha viharba kerültem volna a végbe láthatatlan óceánba, ahol nincs kiút csak, ha a víz alá merülök. Lynn és Thelma kifejezése leírhatatlannak minősült. Riválisok. Az első szó ami eszembe jutott erről a szituációról. Mintha a háború csak most venné kezdetét, az igazi harc most kezdődik... 

Lassan kiléptem a bejárati ajtón, amit halkan becsuktam, majd odasétáltam kellő távolságra a két lányhoz.

- Sziasztok. - köszöntem halkan, mire tekintetüket levették egymásról, majd rám figyeltek. Thelma kezdte a szót.

- Szia, Treena. - mosolygott, mintha eddigi utálatossága és mérge kámforrá vált volna. Egy műmosoly elhiteti az emberrel, hogy semmi gond, nincs baj, minden rendben, de ez általában az ellenkezője szokott lenni. Mikor mosolyogtam valaha igazán? Gyermekkorom igazi mosolya csak akkor következett be, mikor a legrosszabb pillanatban is képes az illető megnevettetni. Őt pedig a Bátyámnak hívom. Bizony, Victor tudott igazán megnevettetni a siralmas napjaimon. Ritka alkalmak egyike, mikor igazi énem előbukkant a ködből, megvilágítva a sötétséget. Zed is képes egy vigyorra késztetni, de az nem igazi. 

  Eközben Lynn nem leplezte az érzelmeit, gúnyos arccal nézett rám, majd hirtelen villámokat szóró szemekkel "ellenségére". Göndör haja lazán omlott vállaira, ahogy beletúrt, majd dzsekijét megigazítva mosolyodott el. 

- Szia. Micsoda véletlen, hogy így hárman.. összefutunk, nem? - nézett körbe, majd mellkasa előtt keresztbe fonta a karjait. A szél hirtelen feltámadt, ami Lynn szoknyáját meglengette, haját arcába fújta, ugyanezt tette az időjárás Thelmával is, míg én rezzenéstelen arccal hagytam, hogy képembe fújjon a hirtelen érkezett fuvallat. Szótlanul figyeltem mindkettőjükre felváltva, majd végül kérdésem Thelma felé irányult.

- Hol van Victor? - Kuncogott egyet, mire felvontam az egyik szemöldököm.

- Ó, csak nem a pasid? - nevetett fel Lynn, majd féloldalasan megfordult a lány felé. 

- Képzeld Lynn Drága, a pasim. Baj talán? Féltékeny vagy esetleg? - mosolygott a képébe, amitől felfortyant az agyvize, s közelebb lépett Thelmához.

- Szánalmas a viselkedésed Kislány... - fújtatott, miközben ökölbe szorított kezekkel farkasszemezett a volt legjobb barátnőmmel. Én meg.. csak álltam ott és figyeltem. Jó formán nem tehettem semmit, közöm nem volt a dologhoz, azt sem értem miért kerestek egyáltalán, ha csak itt szó párbajoznak. 

- Kit kislányozol te le? Egyidősek vagyunk, ha ennyit sem tudsz Matekzseni. - Lynn arca egyre vörösebb lett a dühtől, de hirtelen legyintett egyet. - Mindegy, ezen én nem fogok PONT veled vitatkozni. Nem ezért jöttem. - ekkor felém fordult, megszeppenve néztem rá, mire halkan felnevetett.

- Na, miért jöttél? Teletömni Treena fejét? Felejtsd el. Ezt - lépett elém határozottan. - nem engedhetem meg. - Szemrebbenés nélkül figyeltem az előttem állót, s csak dermedve álltam egy helyben, egy szót sem kinyögve magamból. Hogyan lett Thelma.. ilyen védelmező? Csak így.. hirtelen?

- Mert te miért jöttél, hm? A pasid nélkül? Nem hinném, hogy puszipajtások lennétek ti ketten, szóval... Tűnj el az utamból! - utasította testőrömet a lány, majd felénk tartott, s próbálta félrelökni a Thelmát, de ő nem engedett és "cicaharc" kezdődött el köztük. Káromkodva, kiabálva egymással estek a másiknak. A vér is megállt az ereimben, nem tudtam mit tenni, nem mertem beleavatkozni. Épp időben érkezett meg a felmentő sereg, Victor és.. Castiel. Sietve ugrottak a lányokat szétszedni, még a végén szét tépik egymást, mint egy zsákmányt a hiénák. Victor lefogta Thelmát, Castiel pedig Lynnt próbálta leszedni a másik lányról, ki rúg-kapálódzva szitkozódott. 

- Te pasifaló ringyó! Azt hiszed te vagy a Világ, mi?? Idióta... Hülye kis senki vagy!! Hol van a kis talpnyaló Henricked, hm?! Nem hiányoznak a napi kalandjaitok?? - Lynn dühösen vergődött, de hiába, a Vörös még mindig erősebb karokkal rendelkezett.

- Fejezd be, Kicsim. Nincs értelme ennek. Nyugodj meg. - ölelte magához Victor a lányt, mire kicsit lecsillapodva hagyta abba az erőlködést, hogy kiszabadulhasson.

- Kicsim? Haha. - nevetett fel Lynn, miközben, nagyjából lenyugodott ő is. - Még, hogy nem vagy Kislány? Dehogynem! Henrick nem így hívott téged, sőt! Még becenevet sem adott. Viszont nekem... Hú el sem tudod képzelni mennyi nevem volt.. - gonosz vigyorától hányingerem lett. Komolyan most azt kell, hogy mondjam: Thelma normálisabb, mint ez a liba.

- Hozzád jöttek, Treena? - nézett rám Castiel, mire sikerült képben lennem, biccentettem egyet. - Akkor gondoskodhatnál arról, hogy ne szedjék már szét egymást! - Végig olyan lekezelően beszélt, ez annak a jele, hogy még mindig nagyon dühös a pofonra... Nem kellene hagynom magam... Még sem szólok semmit... Nem állok ki magamért, mert jelen pillanatban felesleges.

  A nagy hangzavar közepette Zed jött ki Anyáékkal, majd Lynnt hazaküldték, ahogy Castielt se látta Apa szívesen. Victor barátjait sosem szívlelte, főleg ezt a vöröskét nem. Mit ne mondjak, én sem bírom a társaságát(Mármint Castielt). Thelma tettetve az ártatlant, úgy ölelte át a bátyámat, majd mindannyian besétáltunk az apró lakásba, ahol a nappaliban üldögélve próbáltuk oldani a feszültséget, amit most az előbbi csetepaté okozott. Apa hozta a sütiket, majd mindenkinek rakott egy-egy tányérra, s villát is rakva hozzá, úgy nyújtotta felénk. Nem voltam éhes, de az édesség hangulat fokozó is, talán nekem se ártana. Anya mellett ültem, ki vidáman társalgott. Teresa mindig is a jó kedvűségéről volt híres, minden helyzetben szuper hangulatot teremtett, bár ha gyereknevelésről volt szó, nem lehetett rá számítani.. de akkor is mosolygott. Ő is ázsiai vonásokkal rendelkezik, mint én. Az ő ágáról koreai rokonaink is vannak, köztük az anyukája, aki az én nagymamám, Victor pedig Apára ütött, kinek nincsenek ázsiai rokonai, mind britek és spanyolok. Anya imádja a természetet, ahogy én is. Az egyetlen közös bennünk, ami mai napig összeköt minket. Most meg az úszás is rá tett egy lapáttal arra, hogy rengetegszer hívjon fel, ha visszamennek Los Angelesbe. 
- Haha, ez teljesen igaz, ugye Roger? - sandított Apára a mellettem ülő, mire a férfi vigyorogva biccentett.
- A vállalkozás csak úgy virágzik! Kár, hogy messze vagyunk a gyerekeinktől. - magyarázta Thelmának, ő csak bólogatva hajtotta fejét, Victor vállára, ki átkarolta a vállánál fogva. 
- Ez így van. Ha tehetnénk, minden hétvégén hazajönnénk, viszont az nem lehetséges. Rengeteg költséggel járna..
- Ha vállalkozás annyira virágzik, akkor megtehetnétek. Bár lehet, hogy az édes álom, még sem annyira édes... - sóhajtottam, mire döbbenten néztek rám mindannyian. Anya hozzám hajolt, majd belesúgott valamit a fülembe.
- Ha lehet, ezt nem a vendégünk előtt kellene megbeszélni...

  Lassan az óra az ötöt ütötte, aminek hála, Thelma elment, bár megkérdeztem volna tőle, miért lett hirtelen védelmező Lynnel szemben, csak hogy engem békén hagyjon. El nem hiszem a hirtelen jó akarást, mert ez számomra nem létezik. Victor kikísérte, majd mikor visszajött, csend telepedett a Freese családra. Közben Zed elvitte sétálni Jumpyt. Apa és Anya egymás mellett ültek a kanapén, a bátyám leült velük szembe, a kisebb szófára, én pedig a karosszékbe helyeztem magam. Egymást figyeltük, mire végül Anya megszólalt.

- Mi volt ez... Treena? - határozott mozdulattal csapott a térdeire, mire egy kicsit összerezzentem. Hangja a kelleténél is hangosabbra sikeredett, aminek köszönhetően kirázott a hideg is. Nem válaszoltam, ami általában mindenkit felbosszantott, ellenben anyát hidegen hagyta.

- Sosem voltál egy nagyon beszédes típus, ezért is meglepett az, hogy megszólaltál. Mondjuk, - túrt bele most már kiengedett hajába, amit eddig kontyban hagyott. - az még jobban megzavart, amit mondtál. Kifejtenéd ezt, kérlek? 

- Minek? - keresztbe font karokkal egyenesedtem ki ülő helyzetemben, miközben szememmel végig mértem Anya arcát. Homlokán ráncok keletkeztek, szemöldökét összevonta, kérdő pillantásokat vetve rám. 

- Szóval, ha már végzős az ember, akkor csak így visszafeleselhet nyugodtan a szüleinek? Hát, elég szégyenletes világban élünk, mit ne mondjak... - arca olyan komor lett csoda, hogy Apa még nem szólt semmit. Victor viszont igen.

- Én megértem Treenat. - mondta hátradőlve a szófa támlájának, majd egyenesen a nőre meredt, ki kezdett mérges lenni.

- Annak örülök, hogy kezdetek egymással kijönni, amint látom, de még mindig nem értem a Lányomat.

- Sosem értettél meg, a mai napig sem. - suttogtam. - Ahogy te sem Apa, hiába ülsz ott csendben. - felvont szemöldökkel nézett, majd felállt. Lassan felém kezdett el lépkedni, de Teresa felállt és megragadta a karját. 

- Ne tégy olyat, amit megbánsz. Treena csak elmondta a véleményét. - Hihetetlen, hogy még mindig próbálja játszani a jó anyát! Erre, hogy lennék büszke? Nem egy átkozott filmbe vagyunk, ahol mindenre talál az ember megoldást a problémákra! Itt vagyunk a valóságban egy olyan szituációban, ahol nem értik meg a szülők a gyereküket, de ezt csak akkor közölték velük, mikor már a kis csemetékből felnőttekké alakultak át az évek során. Victor nem tudta, miért vágtam most ezeket a szüleink fejéhez, de sajnos én igen. Zed szavai felvilágosítottak arra, hogy ideje közölnöm a tényt, hogy elegem van. A fény újra utat tört a sötét világomban, ahol a kihalás széle veszélyeztette minden porcikámat, ami csak ott lapult. Egy apró életjel pedig elkezdett szaporodni, ami elmémbe hatolt először, majd folytatta útját az ereimbe, a véráramlatomba, végül teljes testemben szétáradt ez az egész folyamat. Végül kitört, mint egy vulkán az ajkaimon át. 

- Eddig pedig megmukkanni sem volt képes, most meg ezzel fogad minket, mikor próbálunk kedveskedni egy kicsit is.. - Felálltam a karosszékből, majd ökölbe szorított kezekkel meredtem szüleimre.

- Azt hiszem itt az idő, hogy induljatok. Későre jár. Holnap beszélünk. - közöltem a tényeket, mire Apa elsőként reagált. Felkapta a szövetkabátját, majd távozott a kijáraton. Anya sóhajtva tette ugyan ezt, majd halkan elköszönt, már csak Victor ült továbbra is halál nyugodtan. 

- Te nem szeretnél menni Thelmához haza? - fordultam felé, mikor becsuktam a bejárati ajtót.

- Kellene? Thelma ma a szüleinél alszik, mert haza rendelték. Nem akarok egyedül maradni... - szűrte ki a szavakat, majd kitekintett az ablakon. Szakadt az eső. - Így akarsz haza küldeni? - határozottan bólintottam, ellentmondást nem tűrően, mire bátyám sikeresen vette az adást és hamar távozott. Valamit mégis hiányoltam.. Zed és Jumpy! Kisiettem az apró erkélyre, ahol kiláttam az utcára, figyeltem jobbról balról, de ők sehol sem voltak. Az esőcseppek apránként egyre sűrűbben beterítettek. Visszavonultam a lakásba, majd egy kapucnis pulcsit magamra véve indultam ki a bejárat elé, hogy ott várjam a srácot a kutyával együtt. Az eső jobban megeredt, a sötét felhők még a napot is eltakarták, sötétebb lett a környék is. Egy kocogó viszont még ebben az időjárásban is képes volt futni, bár olyan ismerősnek tűnt a kapucni alatt, még sem tudtam felismerni, hogy ki az. Ám megpillantottam Jumpyt felém futni, Zed pedig üldözte, mert a póráz már nem a kezében helyezkedett el, hanem a kutya vonta maga után.

- JUMPY VIGYÁZZ! - kiáltottam az állatra, aki nem vette észre a nagyobb kutyát, ki gondolom kiszökött a szomszéd kertből. Annyira gyorsan kezdett el kalapálni a szívem, hogy futásnak eredtem a csúszós úton, nehogy baja essen a házi kedvencemnek, egy nagyobb tócsában megcsúszva előre estem volna, ha valaki hátulról a derekamnál fogva nem kap el.

- Te is vigyázz magadra, Treena! - állított fel, mire megpillantottam Kentint, ahogy előre siet, s a nagy termetű kutyára füttyent, ki alázatosan leült a fűre, majd mikor Jumpy mellé ért, elkezdték szagolgatni egymást, de hála az égnek nem történt semmi. Felsóhajtva álltam egy helyben, mire Zed is elért oda. Kentin megsimogatta mindkét állatot, majd a pórázt a mellette ácsorgó srácnak adta, ki megköszönte, majd felkapta a kutyát és felém sétált. Én végig Kentint figyeltem, ki nem más, mint az ismerős kocogó ember személyében tűnt fel. Nem nézett ki furcsának, újra önmagává vált és mosolyogva intett felém, majd tovább kocogott. Átázott pulcsim anyaga rossz tapintású lett, de ez érdekelt a legkevésbé. Zed vidáman ért mellém, majd átadta a nyüszítő kiskutyát, ki várta, hogy hozzám bújhasson. Megölelgettem a jószágot, majd előre meredve mosolyodtam el. Egy igazi mosoly csillant fel a szemeim tükrében. 

- Találkoztam Victorral, mondta elég rossz kedvű vagy. Én is elindulok vissza a szállásra. Holnap talizunk, Treena! - megveregette a vállam, majd zsebre tett kezekkel haladt tovább. 

  Este fele végeztem Jumpy megfürdetésével, ami nem volt valami könnyű feladat, pláne a szárításnál. Aztán én is gyors fürdőt vettem, nehogy megfázzak, és figyeltem a még mindig szakadó esőt. Fehér, bő rövid ujjú pólóm és halványkék szabadidő nadrágom megfelelt pizsamának. Főztem magamnak egy barna fehér csíkos bögrébe teát, majd bekapcsoltam a tévét és azt figyeltem. Jumpy letelepedett mellém, miközben hasra vágódva figyelte a képernyőt. A telefont a kezembe vettem, majd onnan csekkoltam le a Facebookos értesítéseket. Victor új fényképet töltött fel. Egy közös kép a szerelmével, mármint Thelmával. Nem is néznek ki együtt rosszul, bárcsak ne lenne ilyen a barátnője... kétszínű. Üzeneteim nem érkeztek, így leraktam magam mellé a másik oldalra a telefont, majd figyeltem az adott csatornát. 

  Az esőből, vihar lett és a mennydörgés meg a villámlás is helyet kapott az éjszakában. Nem tudtam aludni, csak forgolódtam, figyeltem a koromsötét plafont, majd a telefonom pittyegésére lettem figyelmes. Victor küldött üzenetet.

" Szia Tree!

Remélem nem alszol! - Hogy eltalálta... gondoltam, miközben olvastam a szöveget. - Itt a te utcádban a legvégén az egyik haverom bulit szervezett és itt vagyunk Thelmával és Castiellel. Nincs kedved eljönni? Hidd el jót fog tenni! Képzeld, még Zed is azt mondta, hogy eljön! Várom a válaszod!

Vic."

Pislogva figyeltem a képernyőt, mire egy igen őrült dologra vettem rá magam.

" Fél óra múlva ott leszek. "