13. Fejezet

  Perceken keresztül pislogtam, s kipattantam az ágyamból, majd felkapcsoltam a lámpát. Hunyorogva próbáltam hozzászokni a fényhez, mire sikerült a szekrényemhez cammogni, majd kitártam azt. Sosem voltam még bulizni, nem tudtam mit vegyek fel. Annyira nem is érdekelt. A bulizós képeken minden lány csak koktél ruhákban táncol, amik alig érnek le a seggük alá, az igen magas tűsarkuk, a rengeteg smink amit magukra pakolnak. Nem is az igazi természetüket mutatják meg, csak csillogni akarnak az éjszakában, hátha egy-egy srác felszedi majd őket. A partiknak is vannak hátrányai, mint például, hogy drogot tesznek az italodba, vagy olyan részeg leszel, fogalmad sem lesz hol ébredsz, kivel voltál és mi történt. Ekkor az illetőt hibáztatod, mert "elrabolt". Viszont ez ugyanúgy a te hibád is, mert leittad magad, mint annak rendje, pedig lehet úgy is szórakozni, hogy épeszű vagy. Nem is értem saját magam, miért egyeztem bele. Lehet megbánom, sőt biztos vagyok benne, de az álmatlan éjszakánál nincs rosszabb, így nincs mit veszítenem. 

  A végső ruhaválogatás eredménye pedig a következő lett: fehér ujjatlan, rá egy halványkék ing, és egy szakadt mintás fekete farmernadrág, és a kedvenc fekete bokacsizmám. Hajamat szokásosan kiengedve hagytam, a szempillaspirálon kívül csak egy kis ajakbalzsamot helyeztem a számra, mert gyakran kiszárad. 

  Telefonom kijelzőjére pillantva kaptam fel a kisebb barna műbőrtáskám, majd Jumpyt figyeltem, ahogy kíváncsian sétálgat körülöttem. Megsimogattam a buksiját, lekapcsoltam szobámban minden fényt, egyedül a lávalámpát hagytam bekapcsolva, mégse legyen teljesen sötét. A hívásra nem számítottam, mikor rezegni kezdett a táskámban a telefon. Szerencsétlenkedve előkaparásztam, s felvettem mielőtt megnéztem volna ki az.

- Haló?..Igen..Hm..Oké..Persze..Nem..Szia. - kinyomtam, majd helyére rakva a készüléket kisétáltam, közben bezártam a bejárati ajtót. Zed hívott. Elkezdett kérdezősködni, hogy mi történt velem, meg egyéb sületlenségeket. Nagyon pörgésben volt, szerintem enyhén meg is ütötte a pia, mert furcsán beszélt. Kiérve a tömbházból, már hallottam a zenét, a sikongatásokat, sóhajtva indultam el balra, ahonnan a hangok érkeztek. Minden lépés csak nehezedett, kezdett izzadni a tenyerem, éreztem az egyre gyorsabb szívveréseket, a homlokomat törölgettem, lassabb lett a tempóm. Fények, hangos zene, üres cigis dobozok, flakonok, műanyag poharak. A ház külső része tiszta káosz, elképedve álltam meg előtte. Körbe tekintettem, láttam az ablakokon keresztül, mindenki tombol. Mély levegőt vettem, lábaimat elindítottam, míg be nem nyitottam a helyiségbe, ahol már emberek százai táncoltak, ittak, és szórakoztak. Nem messze tőlem Thelma társalgott Victorral, közben ölelgette és puszilgatta. Mellettük Zed ácsorgott, de szeme megakadt az egyik lány csoporton, oda is vetette magát közéjük. 

  Egy kéz nehezedett a vállamra, és egy részeg Castiel vigyorgott rám mellettem.

- Mith kereshel itt.. Thrish? - kezét leszedtem a vállamról, majd elkomorodott arccal folytatta. - Váhárj! Ne is mohnd! Tudhom ééhn! - poharában lévő alkoholt lehúzta, majd félredobta a tárgyat. - Újra meghakarsz pofhozni! Én tudhtam! Mindigh is tudhtam! Deh, deh! Mosth nehm... hagyomh magahm! (Írói megjegyezés: Elnézést, ha ez a sok helyesírási hiba megvakítja a látásotokat, de mivel Castiel nagyon részeg, így a beszédén is megmutatkozik.:) - kezével lendíteni akart, de ehelyett Victorral találta szembe magát.

- Castiel nyugi. Menjél inkább tovább szórakozni. - azt meg se mondom, hogy Trishnek hívott..

- Énh? Hát...deh..ez a.. is itt vanh.. - mintha nem is erre figyelt volna, úgy ment tovább egy vörös hajú szépséghez. Bátyám egész józannak látszott, mert mosolya még mindig ugyanannak tűnt.

- Részeg. Ne is foglalkozz vele. Inkább gyere, és élvezzük az estét. - karolta át a vállam, majd odasétáltunk Thelmához, ki összeráncolt homlokkal nézett rajtam végig.

- Treena? Te bulizni is szoktál? Szép! Jó tudni. - vigyorodott el, mire vállvonással keresztbe font karokkal figyeltem Victort, mert rajtuk és Zeden, na meg Castielen kívül nem ismertem senkit. Legalábbis egy ismerőst sem láttam. A lány morcosan ölelte át újra a bátyámat, majd megcsókolta. Elkaptam róluk a tekintetem, majd elindultam körbenézni. 

  A ház elég nagy és tágasnak minősült, a dekorációt eltalálták, az egyik emelvényen a DJ-s pult helyezkedett el, ami mögött egy srác játszotta a zenéket folyamatosan. Egy nagyobb asztalnál alkoholos üvegek tömegei virítottak üresen, bár pár pálinka és tequila még bontatlanul ácsorgott egymagában több csomag pohár mellett. Az üdítőket viszont meg sem kezdték mind, a narancslét igen, meg a kólát, de a Fanta meg ezek tele voltak. Tovább sétáltam, egyenesen a konyhába. Tisztán és üresen tátongott a nagy hely egymagában, gondolom ide még senki nem tévedt be. Legalább egy kevésbé nyüzsgő hely, ahol összeszedhetem kicsit magam gondoltam, ahogy leültem az egyik székre. A fehér konyha hasonló méretűnek tűnt, mint a nappali. Óriási.  Kristálypoharak a szekrényekben, az alsó szekrénypultokban edények, egy ultramodern sütő, mosogatógéppel együtt, meg egy szemétledobó. A ház tulajdonosa Philip Abney. Londonban van egy sikeres cége, amit majd gyerekeire hagy, mivel lassan nyugdíjba megy. Legfiatalabb fia él vele együtt, Jesse Abney, aki most ezt a házi bulit rendezte. Az emlegetett személy, mintha kívántam volna, hogy itt legyen, belépett a konyhába.

- Nocsak, téged még sosem láttalak nálam. Meg úgy soha. Hogy hívnak Kedvesem? - Ült le elém, kék szemeivel próbálta elkapni a tekintetem, de nem sikerült neki. 

- Treena.. Freese. 

- Várjunk! Freese? Victor Freese húga vagy? - csillant fel a szeme, mire óvatosan bólintottam. - El sem hiszen, hogy te vagy az! A bátyád is ázsiai? - vonta fel az egyik szemöldökét. 

- Csak én. - Felnevetett, nem is értettem a reakcióját. Miért nevet?
- Haha. Milyen kis aranyos. Akkor vagy örökbe fogadtak, bár.. nem hinném. A tekintetetek ugyan az. - meredt rám, amitől kellemetlen helyzetbe hozott.  Félre pillantva álltam fel, mire elkapta a karomat.

- Ugye nem mész el? Szeretném, ha még itt lennél, mert igazán különleges alkalom, hogy eljöttél pont az én partimra jöttél ma el. Megtiszteltetés. - mosolygott, majd elengedett. Ingem ujja meggyűrődött a fogás helyén, de nem igazán zavart.  

  Ahogy visszatértem a tömegbe, az üvöltő zene majdnem kiszakította a dobhártyámat, de tisztán hallottam két lány beszélgetését. 

- Azt hallottam, hogy Martin Garrix vagy Aviici jön ide. Szerinted melyikük?

- Szerintem Aviici. Ő sokkal jobb, mint Martin!

- Mr. Garrixomat csak hagyjad békén, én imádom őt, Aviicit meg nem! Na ezt kapd ki! - Érett viselkedés. Látszik, hogy a fiatal felnőttek nagy része még nem tud a korának megfelelően kommunikálni. Lehet csak az alkohol miatt beszélnek most így, de elég gyerekes dolgon vitatkoznak. Mindenkinek más az ízlése, természetesen vannak olyan csoportok, - nem is kevés - akik ugyanazért a hírességért, bandáért, íróért rajonganak. Szerintem mindenki tudja ezt, meg ízlések és pofonok ugyebár. Ismerem mind a két személyt, bár egyikük sem a kedvencem. 

  Tovább haladtam, mégis annyira idegennek éreztem magam köztük. Sokat nem kellett mennem, hogy ismerős személybe ütközzek. 

- Ma mindenki csak lökdös?? - Lynn felém fordult, mire elképedve némult el. - Te?! Vagyis, haha.. - lassan kezdem azt hinni, hogy két személyisége van. - Szia, Treena! - ölelt meg, szerencsére hamar el is engedett. A hátamon végig futott a hideg, valami borzasztóan tud ölelni... 

~ 

  Két órája ácsorogtam egymagam az egyik asztalnál, ez idő alatt megérkezett a híres Aviici, mindenki őrülten ropva táncolt azokra a zenékre, amiket nyomatott. Aki eddig nem táncolt, most megtette a nagy lépést és bámulatos mozdulatokkal próbálta elkápráztatni a többieket. Az eddig csevegő, egy helyben toporgó lányok most felszabadultan ugráltak a DJ-s pult előtt. Érdekes, hogy egy híres ember mit ki nem tud váltani az emberekből. Egyedül engem nem tudott felszabadítani a kalitkámból, amiben élek, s fogok, ha nem lépek túl mindenen. Nehéz folyamat átlépni a múltat, amitől ilyen lettem. Zárkózottból nyílt, csendesből csacsogó, magányosból barátokkal lógó és még sorolhatnám. Eltudjátok képzelni, hogy egyszer csak egyik napról a másikra így megváltoznék? Ha minden összejönne? Ha lennének barátaim? Ha minden rossz csak úgy elszállni, mint a madár? Nem a tündérmesékben élünk, hogy ez megtörténjen. Folyamatosan a valóságban élünk, csupán fantáziánk képzeli azt, hogy minden rendben lesz. Álmaink is kiszínesítik a valóságot, amik miatt rengetegszer ébredtem fel sírva, mert tudtam, ez csak látszat. A gondolat belevésődik az agyunkba, az újabb remény, talán tényleg igaz,és valóra válik, és minden este rájövünk a tényre, hogy semmi változás nem történt, csupán képzelgünk erről. Még mindig ott van az a halovány reménysugár, csak győzzük kivárni. Lehet, hogy a halálunk napján kapjuk meg ezt a bizonyos sugarat, és életünk meghosszabbodik, mert megérdemeljük? Addig pedig szenvedsz, próbálsz küzdeni, mert várod azt a hülye reményt, hátha Isten majd segít rajtad, de megint csak a semmiért próbálkoztál. Mi értelme van ennek? Hogy tudnál ezek után hinni is bármiben? El tudsz nekem képzelni egy boldog véget? Gondolkodóba eshetsz, tanakodsz mi lehet ennek a vége, én személy szerint megmondom: Az én életem egy kész csalódás. Na meg a szerelem? Haha, elég vicces téma. A szőke herceg, fehér lovon megint csak egy újabb hazugság, amitől jobb kedved lesz, mert azt hiszed eljön. A mai világban nem azért jársz egy sráccal, mert őrülten szereted, vagy mert ő téged annyira szeretne. Ha ettől menő lesz valaki, azért csinálja, vagy szimplán nem akar kilógni a sorból. Érdemes ezért beleszeretni valakibe? A szerelem rengeteg csalódással, szomorúsággal és szenvedéssel jár. Egy olyan ember miatt sírsz, aki sosem szeretett, nem viszonozta az érzéseidet, mégis harcolsz azért, talán együtt lehettek később. Lehet bunkó, lenéző, nagyképű, önfejű, idióta, mégis szereted, mert a szíved őt választotta. Küzdhetsz érte, ha már valaki mással találta meg ezt a bizonyos szerelemnek nevezhető dolgot. Ki jár rosszul? Te. Állandóan jelen van a balszerencse, magaddal kísér, mert nem hagy boldogan élni. El sem tudjátok képzelni, de.. én is szerelmes voltam valakibe az általánosban. Évfolyam társam volt, kedves, szerethető srác. Sosem vett észre, mégis vártam, mikor szólít majd le, vagy esetleg csak köszön egyet. Belekeveredett egy zűrös társaságba, és a személyisége teljesen megváltozott. Bizony akkor már hozzám szólt, de nagyon megbántam. Olyan sértő szavakat vágott a fejemhez, hogy elsírtam magam előttük és kinevettek. A származásom miatt, a csendességem miatt, minden amibe csak tudtak, belekötöttek. Egész nyolcadikban. Azóta Kanadában költözött, és ott él mai napig, boldog vagyok, legalább nem látom, addig sem nehezedik újabb kő a vállamra. 

  Annyira elbambultam, hogy eme gondolkodás menetem újabb fél órát vett el az estémből. Ami viszont visszazökkentett a teljes való életbe, az Castiel és Lynn volt.. csókolóztak. Mindenki tapsolt, ujjongott, füttyentett. Közelebb vonultam a tömegben, látni akartam ezt az ocsmányságot. 

- Ha ezt Tina meglátja, tuti kiakad. - mondta az egyik mellettem lévő, ki videózta a jelenetet.
- Mert itt van? - pislogott az előtte álló srác.
- Persze! Cassal jött, nem is tudtad? - röhögött fel, majd tartotta tovább a telefonját. Felvont szemöldökkel léptem ki a tömegből, majd ketté szedtem a két smárolóst, de csak Tina miatt! A lány durván összeverekedne Lynnel, amikor először láttam, már akkor is feltűnt, milyen harcias volt Amberrel szemben. Nem tett ellenem semmit, így nincs ok a haragra.
- Hé, mit csinálsz?! - a tömeg felbőszült a tettemre. Időben vonulhattam vissza az emberek közé, mert Castiel barátnője a helyszínre érkezett és kérdezősködni kezdett. A sok idióta nem bírta befogni a száját, ennek hála elmondták mi történt. "Az a kínai vagy japán.. tök mindegy, csíkszemű lány pedig szétszedte őket!" hallottam ezeket a megjegyzéseket, amik már nem tudtak meghatni. Elég szégyen, hogy nem tudják a kínait, a japánt, vagy a koreai embert megkülönböztetni. A 'csíkszemű' megnevezés meg egyenesen siralmas. Szánalmas, ahogy tettetik a butát, mert az emberiség hetven százaléka nem tudja az ázsiai embereket megkülönböztetni egymástól. 
  Ahogy siettem kifele lehajtott fejjel, beleütköztem Zedbe. Alig bírt megállni a két lábán, egy szőke hajú lány ácsorgott az oldalán, már ő sem volt teljesen képben.
- Hovha mész, Trheena? - kérdezte. Hangján érezni lehetett, hogy be van rúgva, így nem is válaszoltam neki, hanem a hátsó ajtón kisiettem. 
  Hajnali négy múlt már, az idő lehűlt. Az utca csak ettől a bulitól zengett, csak pár háznyira hagytam el a helyet, de a nevemen szólítottak.
- Treena! Treena várj! - Megfordultam, mire a földre zuhantam. Jesse futott utánam, és frontálisan belém ütközött. Naná, hogy kiterültem a betonon, ő meg rajtam. Félreérthető egybeesés.
- Ó, sajnálom. - mászott le rólam, majd felállt. Kezét gyújtotta felém, én pedig felnyomtam magam, s a segítsége nélkül álltam fel, miközben leporoltam magam. - Jól vagy? Nem sérültél meg?
- Minden rendben. - olyan ridegséggel válaszoltam neki, mint eddig soha senkinek. Nem is tudom miért, de nagyon bunkón hangzott, mégsem érzek emiatt bűntudatot.
- É-értem.. - vakarta meg a fejét, majd folytatta. - Szóval, azt akartam megkérdezni, hogy miért mentél el? Talán nem tetszett a buli? Vagy..
- Miért érdekel ez téged ennyire? - szakítottam meg a kérdés tömkelegei közben. Elvörösödve sütötte le a szemeit. Perceken keresztül nem válaszolt, talán zavarba jött?
- Hát.. Xavier sokat kérdezősködik utánad.. - Xavier?
- Hogy mondod? 
- Xavier Bonham. Azt mondta, hogy évfolyamtársak voltatok általánosban. - Nagyot nyeltem. Pár lépést hátráltam, majd összeráncolt homlokkal figyeltem Jessere.
- Úgy tudom Kanadában van. - nyugodtan mondtam e szavakat, mégis kezdtem nagyon feszült lenni. A srác biccentett, ám nem fejezte még be.
- Pár hónapra visszajön Canterburybe. És rád gondolt, hogy mint volt évfolyamtársak, találkozhatnátok... 
- Elég. Fejezd be. Nem fogok vele találkozni,és ajánlom neki, hogy ne merjen a közelembe jönni! - ezekkel a mondatokkal zártam le a beszélgetést, majd otthagytam. Hazaérkezésem közben folyamatos kérdés, ami a szemem előtt lebegett, az nem volt más, mint:

Miért velem akar találkozni, mikor porig alázott?