14. Fejezet

  A tudatlanság teljesen elnyelt, az álmatlan éjjel folytatódott, mint egy rossz horror film. Jumpyn meg sem lepődtem, mikor hazaértem, s megláttam az ágyamon. Apró füleit hegyezte, de szemeit nem nyitotta ki. Hangosan szuszogott, míg be nem másztam mellé. A szőrös kis gombóc befurakodott a fejem mellé, szimatolva helyezkedett el, majd újra álomba merült. Ami engem illetett, nagyon nehezen tudtam alvásra bírni magam. Természetesen a cél előtt még pár sor könnyfolyatás megtörtént, az erős fejfájástól, de sikerült elaludnom.  Újabb álom kísérte utamat.

  Az általános iskolám épületében sétálok, mikor bevonulok a termembe, ahol régi osztálytársaim kölyök formájukban elfoglalják vidáman a helyüket. Szokásomhoz híven, letelepszem az ablak melletti első padba. Füzetemre nyolcadik osztály van írva, tele számításokkal. Bizony, ez a matek füzetem. Thelma siet felém, mosolya furcsán őszintének tűnik.

- Xaviert láttam az előbb a folyosón! Nem akarod meglesni? Hátha most végre megszólít minket! - A lány idén jött rá arra, hogy tetszik nekem az említett fiú, és mindenáron segíteni szeretne nekem. Biccentek, majd felállok és sietve érek oda, s megállok az ajtóval szembeni ablakhoz. Thelma ugyanezt teszi, ám távolabb megy, mire megrezzenve pillantok utána. Xavier közeledik két barátjával, én persze izzadós tenyérrel próbálok "lazának" tűnni. Kezdem feladni, mert úgy tűnik, hogy ma sem jön össze, hogy megszólítson.. várjunk csak.. hisz megáll! Felém fordul, először kedvesen mosolyog, közben a két fiú gúnyosan vigyorog rám, a velem szemben álló ajkai is gúnyra húzódnak.

- Hallottam, hogy van egy kínai ebben az osztályban.. - majd bepillant a terembe, s vissza rám. Megakarok szólalni, de nem megy, csak némán  állok előtte. - viszont nem gondoltam volna, hogy nincs annyira sárga bőröd. Na meg tudsz karatézni? Te vagy a csendes gyilkos? - Kinyitom a szám, mondani akarom neki, hogy nem kínai vagyok, ki akarom őt javítani, válaszolni akarok a kérdéseire, de szavaimba vág.

- Mi az? Valami gond van? Miért nem mondod? Nagylány vagy már, nem? - röhög fel, mire a másik kettő is.

- Azt hallottam Xavier, hogy tetszel neki. - üt a srác vállába, mire elvörösödök.. nagyon durván. Egyáltalán nem erre számítottam, nem akartam, hogy mástól tudja meg, főleg most.. amiket a fejemhez vágott..

- Na neeee! - nevetnek fel mind a hárman. - Ugye ez csak egy vicc? Jézusom, mond már, hogy csak kamu?!

Kamu...

Kamu...

Kamu...

  

  Bárcsak tényleg egy átkozott rossz álom lett volna, és meg sem történt volna ez az egész. Újabb csalódás,.. de ezt már ti is sejthettétek. 

Megtöröltem könnyes szemeimet, majd hallottam Jumpyt lemászni az ágyról. Felültem, miközben próbáltam összeszedni a gondolataimat, mert ma ebédelni megyünk Victorral és a szüleinkkel. Zed pedig vagy jön, vagy nem. Mondjuk inkább a szüleimmel vagyok így, mint Zeddel. Főleg a tegnapi után.. nem is tudom. Vajon hajlandóak beszélni velem? Apa biztosan nem fog szóba állni velem, haragtartó típus. Na, ő a csendes gyilkos, nem pedig én. Bár, lehet ráütöttem, így hamis állításokat vetettem most magam elé. 

BÍÍÍP.. BÍÍÍP..BÍÍP.....

  Lassan ballagtam oda az íróasztalomhoz, amin hevert a telefonom. Mire felvehettem volna, az illető kinyomta, így csak megpillantani tudtam ki volt az.

Ismeretlen

Így is jó... Reggel nyolckor? gondoltam, mire a kutya ugatni kezdett, én pedig a bejárati ajtóhoz ballagtam, majd kikukkoltam az apró lyukon. Victor? Kinyitottam az ajtót, mire bátyám vidáman rám vigyorgott, majd köszöntve bevonult.

- Mi a helyzet, Hugi? Tetszett a buli? Bár úgy eltűntél.. - tanakodott el, majd vállat vonva besétált a konyhámba. Furcsán néztem utána, bár észre sem vettem, hogy tudtom nélkül is utána siettem.

- Mit csinálsz itt reggel? - kérdeztem a pultnak támaszkodva. Victor kávét készített magának, nem is reagált a kérdésemre, csak csendesen tevékenykedett. Sóhajtva sétáltam mellé, majd leállítottam úgy, hogy megragadtam óvatosan a kezét, amivel öntött volna a csészéjébe.

- Baj van? - néztem egyenesen a szemeibe. Ha már nem beszél, akkor nekem kell feltennem a kérdést, amire most könnyes szemekkel válaszolt.

- Nincs, ne aggódj.. - félvigyorral pillantott félre, majd letette a kávés tartót. Döbbenten figyeltem tovább, láttam egy apró, lágy könnycseppet legördülni az arcán. Erősebben megszorítottam a kezét, mire a másikkal megragadott egy zsebkendőt a mellette elhelyezkedő csomagból, majd megtörölte az arcát, s kifújta az orrát. Lebegő kezemet leengedtem magam mellé, majd elkészítettem Victor kávéját, amit megmelegítettem, úgy adtam neki oda. Szomorkás pillantásokkal ült le az ebédlő asztalhoz, s azon könyökölve próbált nem hangosan szipogni. Rosszabb, mint egy lány, nem tud férfi maradni ilyenkor. Letelepedtem vele szembe, közben leraktam a kávéját, de hamar bele is kortyolt. Némán meredt előre, nem késztette a beszéd, pedig mindig is ő volt a társalgósabb. Miért nekem kell szóra bírni? 

- Mi történt? - próbálkoztam újra, de csak megrázta a fejét, amivel megint nem jutottam előrébb. Lehet hagynom kéne, hogy majd később elmondhassa, ha akarja. Csak ne ilyen állapotban mutatkozzon anyáék előtt. Felálltam, majd bevonultam a szobámba átöltözni, addig is Victor megnyugodhat egymagában.  Keresztbe font karokkal álltam a szekrényem előtt, mire előhalásztam a ruháimat, majd felöltöztem. A redőnyt is felhúztam, kinyitottam az ablakot is, megágyaztam, Jumpyt pedig levittem a háztömb elé. Homlokomat dörzsölgetve vártam, míg az állat sikeresen fut egy jót és elvégzi a dolgait. Ám nem számítottam arra, hogy kocogós ismerősömet ma is láthatom. 

- Szia Treena. - mosolygott rám, mire visszaköszöntöttem neki. Kentin és Jumpy meglátták egymást, boldogságban törtek ki. A kutyus a sráchoz futott, ahogy csak bírt, majd sikeresen megtudta simogattatni magát. 

- Rengeteget nőtt, amióta legelőször láttam. - állapította meg. Én nem vettem észre ezt, ennek az oka, hogy mindennap látom. - Hogy hívják? Sikerült nevet adnod neki?

- Jumpy lett a neve. - motyogtam, mikor másik két osztálytársam, Alexy és Armin futottak lihegve felénk.

- Kentin miért futsz ilyen gyorsaan..?? - hisztizett a kékség, majd megpillantott engem is. - Szia, Treena! Te is futni jössz? - kérdően néztem rá, nem is melegítőben voltam, hogy azt higgye futni megyek. Megráztam a fejem.

- Csak kihoztam a kutyámat.. - böktem az állatra, ki édesen felpillantott. Alexy olvadozva simogatta meg a jószágot, mire Armin felnevetett és Kentin vállába kapaszkodott.

- Hogy te minden cukiságért képes vagy egyszerre elolvadni, akár csak egy kockacukor. - mondta a srác, majd felém fordult. - Lehet egy ideig nem látod majd a háziállatod... - Pillantásaimtól felnevetett. - Nem ám! Csak vicceltem. Alexy nem fogja ellopni, ha rajtam múlik. Elég egy állat is a házba. - testvérére pillantott, mire Alexy kiborulva ölelte magához Jumpyt. 

- Menjünk srácok. - szólalt meg Kentin, ahogy elrakta a mobilját. Komor hangulata lett, és ennek okát egyikünk sem értette. Biccentett felém, majd tovább állt. Armin értetlenül nézett össze Alexyvel. A srác lerakta az állatot, majd elköszönve tőlem futottak a barna után. 

  Visszatérve a lakásba, Victor már a nappaliban volt, ott ült a fejét fogva. A telefonom a kezében, valamit matatott, mert nincs rajta feloldókód, így könnyen tud böngészni rajta.

- Mit csinálsz, Victor? - Megrezzenve állt fel hirtelen a helyéről, hátsó zsebébe dugva a készüléket.

- Nagyon zavar valami, Tree. - kezdett bele, felvont szemöldökkel néztem rá. - Tegnap már elég józan nem voltam ahhoz, hogy megkérdezzem, de... Mi vett rá téged arra, hogy elgyere bulizni? Na meg.. miért avatkoztál bele Lynn és Castiel csókjába? Féltékeny vagy? És miért léptél le olyan hamar? - Kezdtem már sajnálni őt, de megint kezdett felhúzni a hülye kérdéseivel.

- Először, elhívtál, én pedig elmentem. Másodszor, Tina miatt. Harmadszor, nem, miért lennék az? Végül negyedszer, mert nem szeretek a középpontban lenni. A fejem is fájt már, elég volt. - Elég nyugodtan ledaráltam a lényeget, egy kis élményt is szereztem, viszont többször nem szeretném át élni ezt.

- Furcsa, de rendben.

- Mégis mi ebben a furcsa? Inkább Te vagy a furcsa! Miért van nálad a mobilom? - Eddig tűrtem, most már várom a magyarázatát erre. Victor nagyot nyelt, majd lesütött szemekkel figyelte a padlót.

- Miért lenne nálam?.. - motyogott elég halkan, viszont értettem mit kérdez. Elé sétáltam, majd kiszedtem a zsebéből ellentmondást nem tűrően a telefonom. Felmutattam, majd vártam a mentségét.

- Tree, én csak..

- Igen? - Bátyám szemei megint könnyekbe borultak, mire eltakarta az arcát, el is fordult tőlem. - Victor? Nézz rám, kérlek. - fordítottam meg, mire hátrébb tántorodott. 

- Nagyon rossz dolgot tettem... nagyon rosszat.. kérlek bocsáss meg nekem. - Értetlenül néztem rá kikerekedett szemekkel, fogalmam sem volt arról miről beszél, egyszerűen az agyam nem fogta fel a dolgokat. 

- Miről beszélsz? 

- Arról, hogy... - szipogott. - azt mondtam tegnap Anyáéknak.. van barátod és, miatta vagy ilyen már évek óta,  ezért Xaviert is felhívtam, hogy jöjjön Canterburybe pár hónapra.. mert tudtam, hogy tetszik neked.. Ezért akartam, hogy gyere el bulizni.. mert így Jesse is tudott veled beszélni..

Most komolyan beszél, vagy csak be van drogozva?

Ökölbe szorított kezekkel álltam bátyám előtt. Még ő potyogtatja a könnyeit? Ő?? Nem inkább nekem kellene?! Vagy.. erre mit reagálhat az ember? Most apa fogja legelőször megkérdezni, ki az a srác, miért nem mondtam el, meg ilyenek. Jézusom mibe kevert bele... Hogy fogok ebből kimászni? Legalább összeálltak a képek valamennyire...

- Mondjam vagy ne mondjam? - remegő hanggal tettem fel a kérdést, az ideg összeroppanás határán voltam. Az előttem álló megtörölte az arcát, próbált koncentrálni, figyeltem remegő kezeit, de a szemébe néztem végül.

- Elegem van. Így akarsz nekem segíteni?! Nincs közöd semmihez, Victor! Amit tegnap mondtam nekik, azokat te nem érted! Miért kellett ekkorát hazudnod nekik? Miért?! - kezdtem el kiabálni. - Nincs szükségem a segítségedre, mert SOHA NEM FOGSZ TUDNI NEKEM SEGÍTENI! Gyűlöllek! Miért nem jössz már rá végre?? - Egyetlen egy könnycseppet sem bírtam elejteni, teljesen kiszáradok már lassan. Most dühömben kikiabáltam az igazságot, amit eddig gondoltam, bár az utolsó előtti kijelentésemet mégsem gondoltam teljesen komolyan. Mély levegőt vettem, higgadtan szerettem volna elkezdeni a bocsánatkérést, de Victor megelőzött a szavaival.

- Előbb is megmondhattad volna ezt, de nem, mert Treena, te nem bírod kinyitni a szád, és kinyilvánítani a véleményed. Miért kell ehhez felidegesíteni?? Hogy bírsz a nap huszonnégy órájában higgadt maradni, és tűrni a bántásokat? Tanuld meg már megvédeni magad! Látod most mit tettem? Csak azt akartam, hogy ha már egy hónapban egyszer látjuk az ősöket, akkor legalább ne feleslegesen mérgelődjenek. Ezért mondtam azt, amit. 

- Meg sem kellett volna szólalnod.. Nincs közöd az én dolgaimhoz! Had haragudjanak, rád úgy is mindig számíthatnak, meg neked mindig is segíteni fognak. Nem vetted még észre, hogy számukra te voltál mindig is az első? Mert Te vagy a drága fiújuk. - mondtam összeszorított állkapoccsal. - Az egyetlen. - szűrtem ki a szavakat. - Mire kezdjenek egy lánnyal, aki olyan, mint én? Letolják magasról. Ez a helyzet. Még valami? Ja, és mielőtt ezeket a fejemhez vágtad volna, már kezdtelek sajnálni, hogy tényleg gond van, és segíteni szerettem volna, de úgy tűnik, most magamon kell MEGINT segítenem...

- Nem is hagyod, hogy segítsenek neked! - csattant fel a srác. - Ez a baj veled! Elfordulsz a világtól, és lassan saját magadat kebelezed be! És ezt észrevetted?! Arról senki nem tehet, hogy nem voltak a legjobbak az óvodás és az általános iskolai éveid, meg a mostani. Neked kéne kezdeményezned, ne várd, hogy majd mások fognak, ch... - Életemben nem éreztem annyira most Victor keserűségét, teljesen kikelt magából, ráadásul úgy tűnik legszívesebben agyonverne valamivel, csak nincs a közelben éles eszköz. 

- Mi a helyzet veled, hm? Neked könnyű az életed! Menő, helyes srác vagy, barátnőd is van, munkád is, egy társasági ember, rengeteg a barátod akikre számíthatsz, sosem csalódtál semmiben, a szüleink mindig is törődtek veled. Már majdnem tökéletes! Egy hiba pedig mégis van! - majd a mellkasába böktem. - Olyanná akarod formálni a körülötted lévőket, amilyenre te akarod. Mindig is szégyelltél, mert soha nem hasonlítottam rád semmiben, és ciki lett volna bemutatni a barátaidnak. Nem mintha sajnálni kellene, minek egyáltalán? Változni nem fog semmi. Fejezzük is be ezt a vitát.. Menj haza Thelmához! - fogtam meg a fejemet, mert már erősen kezdett megint fájni. Hogy tudtam ennyit dumálni, nagyon jó kérdés ez. Victor a falba csapott, mire kirázott a hideg. Az arcára száradt könnyek, mintha el is tűntek volna, arckifejezése nyugodttá vált.

- Nem mehetek.. Mert nem vagyok tökéletes! Mert megint csalódnom kellett magamban. - sziszegett halkan. Összeráncolt homlokkal pislogtam, megint egy értelmetlen mondat. Most mit csinált?

- Mi történt? 

- Nagyon be voltam rúgva, és hát.. megcsaltam.. egy másik lánnyal. - Le kellett ülnöm, bár sikerült leguggolnom, hogy ne ájuljak el, mert túl sok kellemetlen információ keringett a gondolataim legeldugottabb részein is jelen pillanatban. Igyekeztem megszólalni, ehhez hozzáfűzni valamit, de nem sikerült.

  Teljes csend telepedett a kicsi lakásra, aminek következtében csak Jumpyt lehetett hallani. Egyikőnk sem beszélt, bátyám a falnak dőlve ácsorgott, én még mindig guggoltam és vártam, mikor múlik el a szédülésem. Csengőhangom szólalt meg a zsebemben, nehezen felálltam, kezembe vettem a tárgyat. Ismeretlen. Már megint? Victorra pillantottam, ki vállat vonva pillantott félre. Felvettem.

- Haló? - szóltam bele halkan.

- Hol van?