18. Fejezet

  Az első gondolat, ami átfut az ember agyán, mikor meglát egy földön fekvő személyt mozdulatlanul: Vajon él még? A kérdés jogosan van feltéve. Hisz nem tudhatjuk mi történt az illetővel. Esetleg halott? Vagy csak elájult? Talán egy allergia? Vagy az én esetemben, asztma? Amíg a test mellé nem érünk, s meg nem vizsgáljuk a pulzusát, nem tudhatjuk.

 

Hahó! Valaki segítsen! 

Valaki segítségért kiáltott... Külvilág zaját ismertem fel a feketeségben. Egy kétségbeesett jajgatás visszhangzott a fejemben.

A pipát! A pipát! 

Nem lehetett egyedül, valaki ott tartózkodott még. 

Igen, én voltam. Na és?

Spricceltek a számba. A permet a nyelőcsövemre tapadva kezdett hatni, a légutakat felszabadítva, hangos köhögéssel, nehézkesen véve a levegőt. Az oxigén utat tört magának, hogy végre eljuthasson a tüdőmbe. Forgott körülöttem a világ, bár jól kitudtam venni a telefonfényének hála a két arcot. Az egyik Thelmaé volt, a másik pedig Victoré.

- Tree! Minden oké? Tudod ki vagyok? Treena! - erősen bólogattam bátyám fele, ki felsóhajtva törölte meg a homlokát. Thelma némán ácsorgott a telefont a kezében tartva. Rám nézett, de gyakran tekintett újra meg újra a mellette állóra. Hogy kerültek egyáltalán ide?

- Mégis.. hogy jutottatok be a lakásba? - nyöszörögtem halkan, majd feltápászkodtam. A lány a bátyámra pillantott, mire Victor megszólalt.

- Akármennyire is hihetetlen, de Thelma nyugtalan volt az éjjel. Igen, béke van, mielőtt kérdeznéd. - legyezgetett a kezeivel, majd tovább folytatta. - Aztán szóba jöttél, mi van, ha veled történt valami? Felhívtalak többször is, nem vetted  fel, pedig az első kicsengés után beleszólsz a telefonba éjjel-nappal. A negyedik hívás után aggódni kezdtem. Ezért eljöttünk, olyan tíz perce érkeztünk meg. A pótkulcs helye még mindig meg van. - vigyorodott el, majd átkarolta a barátnőjét.

- Az a lényeg, hogy időben érkeztünk. Meg is halhattál volna. - kapcsolta fel a lámpát Thelma. 

- Köszönöm a segítséget. Megmentettétek az életemet. - hajoltam meg előttük, majd újra kiegyenesedtem. A velem szemben álló női alany kikerekedett szemekkel pislogott, szerintem igencsak meglepte a köszönetem.
- Nem hagyhatunk itt egyedül most. Biztos ami biztos.
- De, nyugodtan menjetek haza. - mondtam Victornak.
- Nem fogsz újra befulladni? Akkor tényleg elpatkolsz!
- Hidd el, jól vagyok. Nem fog megtörténni. Pihenjetek. - Bátyám nagy nehezen eldöntötte magában, hogy elmennek Thelmával, de hozzáfűzte utólag kifele menet, hogy ha kicsit is szédülök vagy bármi, hívjam fel, vagy írjak neki egy üzenetet. Próbál gondoskodó testvér lenni, ezért mindent elkövet, hogy egészségesen lásson engem. 
  Fél óra elteltével már az utcán sétálgattam hajnali fél ötkor. Nem bírtam visszaaludni, pedig szemeim teljesen kikészültek ettől a korai ébredéstől. Kitisztult levegőnek örvendezhettem, hideg szellő markolt bele a hajamba időnként. A fák halk susogásán kívül teljes csend honolt az utcában. Pár ház világított egy-két helyiségben, biztosan a kora kelők... Igazából tippem sem volt, miért van olyan erős fény az ablakon keresztül belátható szobában. Annyira nem is izgatta a fantáziámat, gondolataim Jumpy felé terelődött. Ha most nem tűnt volna el, elhoztam volna sétálni. Hol lehet? Az sem biztos, hogy elrabolták. Lehet elszökött mikor betörtek. Annyi lehetőség van, sosem tudunk rájönni egyből melyik lehet az egyik, ami elvezetne a célhoz. Én csak a barátomat szeretném visszakapni... 
  Az eső nagy cseppekben kezdett el esni, hirtelen eszméltem fel a hideg cseppek miatt. A dzsekimet levettem magamról, majd a fejem fölé emeltem, s sietős léptekkel indultam meg a buszváró fele, ha valaki nem állított volna meg.

Xavier, miért is vagy te Xavier... Már csak Te hiányoztál hajnalok hajnalán gondoltam. 

- Szia Treena. - mosolyodott el. - Nem gondoltam volna, hogy találkozunk ilyen kora reggel. Meg esőben. - Ekkor megragadta a kezemet, és berántott a buszváró alá. Ázottan ácsorogtunk egymás mellett, mikor észrevettem, még mindig fogta a kezemet. A srácra néztem, ki gyorsan maga mellé helyezte a karját.

- Ami tegnap történt.. nos, sajnálom. Nem akartalak ilyen hirtelen letámadni.

- Mégis sikerült. - motyogtam, majd leültem a padra. Xavier követte a mozdulataimat, ő is leült.

- Tényleg sajnálom. Csak.. tudod olyan furcsa megint itt lenni. - fonta össze az ujjait maga előtt. - Amikor elköltöztünk Kanadába, azt hittem az életem teljesen meg fog változni. Nem így történt. Nagyon hiányoztak az itteni barátaim, és a hatalmas bulik, na meg az ünnepségek, amik mindig jól szoktak sikerülni, hála a szervezők kemény munkájának. - Kezeit bámulta, ahogy folyamatosan mozognak az ujjai, a cipőjével toporgott, nem tudott egy helyben megmaradni mozdulatlanul. 

- És ezért kellett hirtelen letámadnod a kérdéseiddel? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Túlságosan is felizgattam magam mikor megláttalak. Feltörtek bennem az érzelmi hullámok, a régi emlékek. - Hát azok bennem is, hülye... gondoltam kicsit bemérgesedve. 

- Értem. - majd a telefonom kijelzőjére pillantottam. SMS érkezett a rendőrségtől. Délután be kell mennem egy kihallgatásra és meg van a vizsgálat eredménye is. Remélem jutottak valamire, és rábukkannak a tettesre. Megfeszült a karom, a lélegzetemet visszafojtottam pár másodpercre. 

- Gond van? Rossz hír? - Elraktam a mobilt a zsebembe, majd felálltam.

- Nincs semmi. - Kipillantottam az utcára, az eső hála az égnek elállt. Csupán egy kis zápor volt az egész. - Haza megyek. 

- Várj! - pattant fel a padról Xavier. - Fent vagy Facebookon? - Kérdésére biccentettem, mire elvigyorodott.

- Bejelöllek. Szeretném, ha tartanánk a kapcsolatot. Rendben? - Csak vállat vontam, majd intettem egyet felé, majd ott hagytam. Treena, ezt is megélted. 

  Otthon már nagyban aludtam, miután megérkeztem a sétámból. Az első utam az ágyamba vezetett, hamar el is nyomott az álom. A jégeső hangos kopogására ébredtem meg, és a vizes párna kellemetlen érintésére. Egyik kezemmel végig simítottam az arcomat. ami megint rászáradt könnyektől csúfult el. Rosszat álmodtam ebben a pár órában. Ennek az agy szülte illúziónak a fő áldozata a kutyám volt. Jumpyt elvették tőlem, miután rátaláltak a rendőrök egy elhagyatott raktárban. Mi van, ha ez történt? A rendőrségen ma a képembe vágják, hogy meg van az állat és elveszik tőlem? Reszketnem kell a tudattól. 

  Kilenc körül jártunk, már felöltöztem és reggeliztem. Anya hívott az előbb, átjönnek még elbúcsúzni, mert mennek vissza Amerikába. Sóhajtva ültem le a konyhaszékre, kipillantottam az ablakon, ahol már nyüzsgést véltem felfedezni az utcában. Három kisgyerek labdázott a járda mellett, egy pedig most csatlakozott hozzájuk. A túloldalon egy Audi hajtott ki a garázsából, majd el is tűnt. Az asztalra visszatekintve, ott hevert a fényképalbum. Magamhoz húztam, majd kinyitottam az első oldalon. 

~Egész életemben emlékezni fogok rád, és te is emlékezni fogsz rám. Akárcsak az alkonyatra, az ablakot verő esőre és mindarra, ami mindig a miénk marad, mert soha nem birtokolhatjuk.

Paulo Coelho

Ez a bizonyos felirat tárult elém az első lapon. Én írtam még rá, mikor megkaptam az albumot. Rengeteg idézet közül ez volt az egyetlen, ami megfogott érzelmileg, és nagy benyomást tett rám. Az érzés sosem múlik el, mikor elolvasom ezt a két sort. Ahogy most sem, mert ezek mögött, ott lapulnak fényképek százai, ami eddigi életemet egészítette ki, akármennyire fájt vagy boldoggá tett. Egy családi képpel kezdődött a következő oldal. Rápillantottam a dátumra, ami 2000-ben készült. Három éves voltam, Victor pedig hat. A bátyámat mindig is a hosszú hajáról ismerték az óvodában, egészen harmadik osztályig. Utána levágatta, mert beleragadt egy rágógumi a gyönyörű sörényébe. Ez mindig megmosolyogtat. Vicces látványban részesülhettem. 

  Kopogtattak az ajtómon. Gyorsan felpattantam a helyemről, s sietve tipegtem oda a bejárati ajtóhoz, amit egy kis idő elteltével végre kinyithattam. Apa és Anya álltak előttem. 

- Szia Kislányom. - ölelt magához Anya. Éreztem, hogy a sírás határán van, de nem reagáltam semmit rá. Apa finoman nekitámaszkodott az ajtófélfának, várta Anyát, hogy összeszedje magát.

- A gépünk két órán belül indul. A legközelebbi reptér Londonban van, innen majdnem egy órára. Muszáj most indulnunk. - magyarázta Apa, közben az órájára pillantva.

- Nagyon boldogok vagyunk, hogy újra láthattunk téged, és a testvéredet is. Reméljük minél hamarabb jöhetünk megint. Legkésőbb karácsonyra itt leszünk. - kuncogott Anya egyet, és megint a könnyeit potyogtatta. Zed érkezett meg mögöttük. Nagyon lihegett, talán futott?

- Treenaaa! - vágott át a szüleimen, majd szinte rám ejtette a súlyát, úgy ölelt át. - Gyere Te is velünk. Nem szeretnélek itt hagynii.

- Én meg nem szeretném, ha átváltanál ilyen kislányos nyafogásra. - pöcköltem meg a homlokát, mire durcás tekintettel dörzsölgette az arca felső részét. 

- Jó jó. Az a lényeg, hogy legközelebb jövök Rogerékkel, szóval hamar itt leszek. - mosolygott rám a srác. Anya közbeszólt, hogy indulniuk kell, én pedig lekísértem őket. Jumpytól elszerettek volna búcsúzni, de azt találtam ki, hogy még alszik, és nem szabad felébreszteni, mert nagyon megijed, amitől rosszul lesz. Jobb ötlet nem jött ki a számon.

  Az autónál álltunk kint, Zed pakolgatott még valamit a csomagtartóban, Apa természetesen segített neki, míg Anya mellettem várt.

- Tudod.. - kezdett bele a nő. - mindig is csodáltam, milyen kitartó személyiség vagy. Ezért mertem beleegyezni abba, hogy itt maradj egyedül Canterburyben. Szeretném, ha ilyen kitartó maradnál továbbra is, rendben? Én hiszek benned, Szívem. - mosolyától melegséget éreztem belül, a megnyugtató anyai mosoly. 

- Rendben, akkor indulhatunk. - szólalt meg Apa, mire Anya még egyszer szorosan átölelt. 

- Szeretlek, Kicsim. - suttogta a fülembe zokogva. Megsimogatta a hátamat, majd beszállt a kocsiba. 

- Remélhetőleg novemberben érkezünk, addig is tanulj és érezd jól magad. - mondta Apa halváy vigyorral, majd ő is azt tette, mint a felesége. 

- Zed pedig majd ír, hogy mi a helyzet. - beszélt harmadik személyben az unokatestvérem. - Végre rá is veszem magam a Facebook csodáira, és regisztrálok, majd természetesen téged jelöllek be először, oké? - nevetett, közben megölelt egy utolsó erős szorítással.

- Hiányozni fogsz.

- Te is nekem, Zed. - mondtam, mire a srác beszállt az autóba. A motor egy hangos morajjal  beindult, a kerekek forogni kezdtek, és az autó hol volt, hol nem. Elhajtott a messzeségbe, nekem pedig patakokban kezdtek folyni a könnyeim. 

Hiányozni fogtok.

  A délelőtt további részét a The Black Sky éttermében töltöttem, ahol egy hosszú kávé mellett olvasgattam a magazint, amit az egyik kis szekrény tetejéről vettem le a bejárat mellett. Nem olvastam igazából, csak bámultam a szöveget, a képeket, semmi értelmeset nem tudtam kiolvasni belőle, mind összemosódva tekeregtek a fejemben. Másra terelődött a figyelmem, a gondolatmenetem is teljesen máshol zakatolt. A kis harang dalolni kezdett, ahogy benyitottak a helyiségbe. Kentin sétált be, miközben levette magáról a kapucnit. Először a pulthoz sétált, valamit halkan susmogott a pincérlány fülébe, ezután megfordult, sikeresen kiszúrva engem. 

- Szia. - lépett az asztal elé.

- Szia.

- Szabad? - biccentettem, majd vigyorogva leült elém. 

- Mi újság? 

- Öhm.. semmi érdekes. Veled?

- Semmi ugyanúgy. Vasárnap van. - viccelődött, de jelenleg nem tudott megvigyorogtatni. Mintha chatelnénk... Ugyan ez a párbeszéd, aztán vége a beszélgetésnek.

- Mond csak, gyakran jársz ide? - vette kezébe az itallapot, mire az a pincérlány, akivel az előbb suttogva beszélt az asztalunkhoz jött. Kentin egy Fantát kért, erre a lány biccentett, tekintete pedig rám irányult.

- Elnézést az arcátlan kérdésemért, de Te nem a Sweet Amorisba jársz véletlenül? 

- De, odajárok. - A lány szemei felcsillantak, széles mosollyal folytatta tovább.

- Tudtam! És végzős vagy, ugye? - biccentettem a kérdésére. - Igen igen! Akkor ismerlek. Treena Freese a neved. Nagyon szimpatikus lány vagy. - Kikerekedett szemekkel figyeltem a pincért, ki továbbra sem tudott lehiggadni, annyira örült. Az első, ami már az elején lesokkolt: tudja a nevem! A második pedig, hogy szimpatikusnak talált. Végül a harmadik: nem úgy ismer, mint Victor húga, hanem mint Treena, a tizenkettedikből. 

- Bocs, de a Fantám nem érkezett meg. Jobb lenne, ha végeznéd a munkád. - hurrogta le a srác. 

- Értettem, elnézést. - sóhajtott a pincér, majd elsétált. Utána néztem, viszont Kentin tekintete nem tetszett, mikor visszafordítottam felé a fejem.

- Miért nézel így? Ismeritek egymást?

- Ja. - Aha... Minden világos. - Egy régi ismerősöm, akit nem kedvelek.. egyáltalán.

- Hogy-hogy? 

- Egy élősködő pióca. Azt ajánlom ne barátkozz meg vele. Egy csöves, ingyenélő, semmirevaló sarkon álló. 

- Sarkon álló, mint..?

- Pontosan. - túrt bele a hajába. - Így keresi meg a pénzét, a felszolgálás mellett. Már én is megbántam, hogy haverságot kötöttem vele. Csak a bajt hozza mindenki fejére. - Ekkor hozta ki az említett az italt. Kentin szúrósan nézett rá, a lány viszont kuncogva visszament a pult mögé.

- Hogy hívják?

- Clemency Allen. Igen, az az Allen. Annak a párosnak sikerült összehoznia egy gyereket, aki itt állt az előbb. Ki gondolta volna... - Canterburyben az Allen család nagyon híres. Maureen és Lamont Allen egy eléggé igénytelen házaspár, akik a hely legdrágább házában laknak. A pénzüket mind ebbe a kisebb 'kastélyba' fektették, aminek köszönhetően nincstelenek lettek. Fekete kereskedelemben tudják csak kifizetni az ott élhetőségüket, ráadásul Maureen egy gyereket is megszült. Biztosan a családi pótlék miatt, a pénz náluk nagy úr. Lamont Londonban dolgozik egy cégnél.. mint takarító, a nő otthon van. Úgy látszik a lányuk pedig itt lopja a napot. A lényeg, hogy nagyon jól hazudnak, és csalók. Nem lehet bennük megbízni.  

-  Clemency miért csöves, ha a szülei egy hatalmas házban élnek? 

- Kirakták. Annyi pasit vitt oda már, hogy az egész házat eladta a hangjával. Nem tudtak tőle éjjelenkét aludni, meg nem bírtak vele. Nem lett megnevelve. - A lány felé pillantottam, ki mosolyogva tette le az ételt a kislány elé. Nem hasonlított a szüleire, a viselkedése sem volt olyan. Az arcvonásai teljesen más emberét mintázták. 

- Téged is elvitt hozzájuk? - sandítottam Kentin fele, ki összevont szemöldökkel reagált. Castiel érkezett meg az étterembe, majd Clemencyhez lépve lesmárolta a csajt.